Ha most kezdenék jógázni a húszas éveimben

A húszas évek sokszor kívülről tűnnek a legszabadabb időszaknak. Valójában azonban gyakran ez az egyik leginkább túlterhelt életszakasz. Rengeteg inger, elvárás és döntés vesz körül minket, miközben még tanuljuk, kik is vagyunk valójában. Ebben az állandó mozgásban nem csoda, ha a test és az idegrendszer időnként elfárad – még akkor is, ha ezt nem mindig vesszük észre.

Ha most kezdenék jógázni ebben az életkorban, nem azért tenném, hogy „jobban nézzek ki” vagy „többet teljesítsek”. Azért kezdeném el, hogy legyen egy pont a napomban, ahol nem kell reagálnom, bizonyítanom vagy haladnom. Egy hely, ahol vissza tudok kapcsolódni a testemhez, és ahol nem kell másnak lennem, mint aki éppen vagyok.

Miért nehéz elkezdeni a jógát a húszas években?

Sokan ebben az életkorban azért nem vágnak bele, mert úgy érzik, már az elején „jól kell csinálni”. Elég hajlékonynak lenni, követni a tempót, tudni, melyik stílus a „nekem való”. Ehhez társul a folyamatos összehasonlítás – közösségi médián, órákon, képeken keresztül. A jóga így könnyen újabb elvárássá válik, ahelyett hogy megtartó gyakorlás lenne.

Pedig a húszas években a legnagyobb ajándék, amit a jóga adhat, nem a fizikai forma, hanem a testérzetekhez való visszatalálás. Annak megtanulása, hogy mikor feszülünk túl, mikor merülünk ki, és mikor lenne szükség megállásra.

Hol kezdenék tényleg?

Ha most kezdenék jógázni, nem stílust választanék, hanem időkeretet. Napi 10–15 percet, amit nem akarok „kimaxolni”. Olyan gyakorlást, ami nem felpörget, hanem segít lelassítani a gondolatokat. Esti időpontot, amikor a nap eseményei már lecsengőben vannak, és nem kell sietnem sehova.

A kezdeti gyakorlásom inkább lenne lassú és földelő, mint dinamikus. Néhány egyszerű mozdulat, sok figyelem a légzésen, és elég tér arra, hogy észrevegyem, mi történik bennem. Nem órák, nem kihívások – hanem rendszeresség.

Egy rövid, kiegyensúlyozó rituálé húszas évekre

Ebben az életkorban a rituálé célja elsősorban az idegrendszer megnyugtatása. A folyamatos online jelenlét, az ingerek és a döntések miatt sokszor nem a test fárad el, hanem a figyelem.

Egy egyszerű rituálé így épülhet fel: néhány perc csendes megérkezés, ahol nincs telefon és nincs elvárás. Ezt követheti 8–10 perc lassú, légzéssel összekapcsolt mozgás, amely a gerincre, a csípőre és a vállakra fókuszál. A végén pedig néhány perc lecsendesítés – fekve vagy ülve –, ahol nem „csinálunk semmit”, csak hagyjuk, hogy a nap leülepedjen.

Spiritualitás földközelien

A húszas években a spiritualitás sokszor vagy túl távolinak, vagy túl „misztikusnak” tűnik. Pedig nem kell mantrákat tanulni vagy hosszú meditációkba kezdeni. A spiritualitás itt inkább azt jelenti, hogy megtanulunk figyelni. Arra, mikor fáradtunk el, mikor vagyunk túl sok ingernek kitéve, és mikor van szükség visszavonulásra.

Egy rövid szándék megfogalmazása – például „ma ennyit adok magamnak” – sokkal többet jelenthet, mint bármilyen bonyolult gyakorlat. Ez a fajta jelenlét segít abban, hogy a jóga ne elszakadjon a hétköznapoktól, hanem természetesen illeszkedjen bele.

A jóga szerepe ebben az életkorban

A jóga a húszas években nem helyrehozni jön, hanem megelőzni. Segít abban, hogy időben észrevegyük a túlterheltséget, mielőtt az testi vagy lelki tünetekké válna. Nem kell minden nap gyakorolni, és nem kell mindig ugyanúgy. A legfontosabb az, hogy a gyakorlás ne legyen újabb teljesítményterület.

Ha most kezdenék jógázni, azt választanám, ami hosszú távon is tartható. Ami nem elvesz az energiámból, hanem segít visszatérni önmagamhoz – újra és újra.

Ayuna mini rituálé – húszas évekre

Kapcsold ki az értesítéseket, és ülj le kényelmesen. Vegyél három lassú lélegzetet, majd mozgasd át finoman a gerincedet néhány lassú mozdulattal. A végén feküdj le egy percre, és figyeld meg, milyen érzés nem csinálni semmit. Ez is gyakorlás.

• Előző cikk: A kiegyensúlyozott rituálé 5 alapeleme

• Következő cikk: Ha most kezdenék jógázni a harmincas éveimben